Saját ötleted volt a zongora, a suliban javasolták, hogy zongorázni tanulj, vagy a szüleid biztatására kezdtél el zongorázni, esetleg volt már a családi házban zongora, vagy valaki, akit gyakrabban láttál zongorázni?

Édesanyám a tanítóképzőben zongorázott alapszinten, s úgy gondolta, hogy minden kisgyermeknek jót tesz, ha valamilyen művészeti ággal megbarátkozik. Aztán egy februári, hideg téli napon begurult a gyerekszobába egy szép, barna pianínó. Előtte a zeneiskolában már barátkoztam billentyűkkel, de az őrületes katarzis elmaradt. S utána még sokáig. Lehet úgy is fogalmazni, hogy életem legfőbb ellenségének láttam akkor, 6-7 évesen a zongorát, mert míg a barátaim a legizgalmasabb bújócskában vettek részt, s amíg a foci egyik kapuból a másikba gurult be, s amíg a szitakötőket, lepkéket mások fogták meg, s gyönyörködtek bennük, majd engedték el őket, addig én gyötrődve keresgéltem a számomra egyáltalán nem szép hangokat.

Szerettél járni suliba: volt kedvenc és utált tantárgyad?

Bármilyen hihetetlen, nagyon szerettem suliba járni. Édesanyám mesélte, hogy minden második szombaton szünet volt, de valahogy én mindig megfeledkeztem erről és álltam az ajtóban, hogy mikor indulunk már. Nagyon nehezen viseltem, hogy nem kell menni. No persze, nem elsősorban a tantárgyak hiányoztak, hanem az a fiú, akibe akkor szerelmes voltam, de lángolóan ám. Tantárgyak közül dobogós volt a testnevelés, a magyar nyelv és a környezetismeret. A többi jócskán lemaradt a helyezettek mögött.

Mit válaszoltál kisgyerekként a mi leszel, ha nagy leszel kérdésre?
Nem emlékszem, biztos volt egypár igen érdekes válaszom.

Jó vagy csintalan gyermek voltál – lenyírtad a babáid haját, körmét, vagy nem is babáztál kislányként, hanem más kedvenc játékod volt?

Leginkább lázadó gyermek voltam, nagyon kedves, aranyos, cask az a jól megmondom a magamét típus, aki sérelmezett minden igazságtalanságot, agyament szabályokat és örökké újítani szerettem volna. Például tartsuk a történelem órát minden héten csatamezőkön, fizikát-kémiát egy nagy kutató laboratóriumában, élővilágot a Maros parton, földrajzot vonaton, bejárva a földet. Nem babáztam, fiúkkal görkoriztam, pincékben kémeskedtem, salakpályán életem árán gólt védtem.

Sok barátnőd volt, mik voltak a hobbijaitok tízévesen, tizenévesen?

Gondjaim voltak a lányokkal, mindig ruháról, masnikról nyafiztak. Én Pál utcai fiúsat akartam játszani, Tüskevár-kalandokra vágytam, hősökkel akartam találkozni. Mindezek azért volta vágyak, mert rengeteget olvastam már kiskorban is, ahogyan ma is teszem. Már akkor komoly gyűjtőszenvedéllyel bírtam, különleges kártyákra, szalvétákra, kagylókra specializáltam magam. Fanatikus vízimádó voltam-vagyok, 6 évesen úsztam és azt gondoltam nem egyszer, hogy én leszek majd Custeau kapitány utódja, hatalmas vitorlással. A szerelem oly szinten megmaradt, hogy tavaly óta kitűzött cél, hogy tengeri viszgát tegyek.

A középiskolában csupán a tanulás jellemezte az életedet, vagy belefért már egy kis megmérettetés, szereplés?

Szüleimtől örököltem a mérhetetlen kitartást, szorgalmat, nyerni akarást. A konzervatóriumban tudatosan készültem minden egyes zongoraversenyre, fellépésre, rendszeresen gyakoroltam, talán ezért bocsátották meg tanáraim öntörvényűségemet. A sport volt legkomolyabb társam a zene mellett, s abban adtam ki nem egyszer a dühömet, az ellenem elkövetett igazságtalanságokat.

Maradt-e időd egyéb dolgokra is: olvastál-e, jártál-e moziba, volt-e plátói szerelem?

Rengeteget olvastam, színházba nem nagyon jártam, mert kollégista voltam Szegeden és sajnáltam a kimenő idejét gyakorlás helyett kikapcsolódással tölteni. A hétvégéket Makón, szülővárosomban töltöttem, itt voltak a barátaim, és a Maros-part, no meg a hires fürdő. Törzshelyeimről csodálatos emlékeket őrzök. Hatalmas tollas és tengó partik, tábortüzek, esti zenélések, táncolások, és hát próbáltuk az élet nagy kérdéseit megfejteni. Nem sikerült. Plátói szerelmet nem éltem át, mindig kölcsönösek voltak vonzalmaim.

Hogyan lesz valakiből profi zongorista és hol kell először kopogtatni, hogy rendszeresen koncertezhess és elindulhass a zenei pályán?

Óriási tanulási vágyam a diploma megszerzése után sem csökkent. Így ösztöndíjasként folytattam elkezdett pályámat, öt országban ismerkedtem nem cask az ottani zenei világgal, hanem magamba szippantottam ízeket, hangulatokat, s döntöttem úgy, hogy koncertező zongorista leszek, aki járja a világot és saját zenei útját. Nem kopogtattam sehol, s nem könyököltem senkinél. Rengeteg kitűnő muzsikussal kamarazenéltem, versenyekre jártam, a felkérések jöttek maguktól. Nagyszerű mestereim voltak, akikkel egy pódiumon koncerteztem, aztán a koncertszervezők telerakták a naptáramat. Ma már a nagyszabású, egyedi látványú koncerjeimet egy komoly stábbal szervezem, támogatókkal a háttérben, hiszen egy ekkora költségvetésű produkciót jegybevételből nem lehet kitermelni. Természetesen gondoltunk a kisebb helyszínekre is, és arra, hogy nem mindenhol tudják ezeket a költségeket megteremteni, így most alakítottam egy triót, gitárral és ütőhangszerekkel, amivel kastélyokban, kisszínházakban, állami –és zártkörű rendezvényekre, bálokra kérnek fel bennünket. Persze a legnagyobb élmény, amikor a könnyűzene nagyszerű zenészeivel léphetek színpadra, akik már 5 éve együtt zenélnek velem: Sipeki Zoltán és Kormos Janó gitárosok, Lattmann Béla és Szendőfi Balázs basszgitárosok,

Kovács “Tobzi” Tamás és a lemezeimen Horváth Kornél, a ritmusok nagymesterei és Szendőfi Péter dobos, s ehhez csatlakoznak a Magyar Virtuózok kitűnő művészei.

Komolyzenét játszottál hosszú időn keresztül, mégis váltottál és ahogy mondod, saját, öntörvényű utadat járod, kialakítottál egy nagyon izgalmas, ezerszínű zenei világot, egyszer latinos hangulat vesz bennünket körül, aztán merülünk az ócean mélyére, szabadság imádó Musztángok vagyunk vagy éppen törékeny Sirályként keressük a boldogságot. Ez mind Te vagy?

Nos, szépen haladjunk sorban. 2000-ben döntöttem úgy, hogy a magam útját járom, nem akartam tovább interpretátor, közvetítő lenni, aki a színpadon a rég elhunyt szerzőket jeleníti meg és azok zenei instrukcióit követi, életre-halálra. Valami frissebbet, újabbat akartam, ahol a saját agysejtjeimet is kipróbálhatom vagy megérezhetem az ihlet illatát saját elképzelésem szerint. Kísérleteztem, hogy milyen lehet a régi klasszikus dallamokat megfűszerezni mai, lüktető ritmusokkal, izgalmas, korszerű átiratban, különleges hangeffektusokkal és a könnyűzene kitűnő muzsikusainak improvizációival színesítve. Magyarországon kétféle zene létezett eddig, a nagyon kommersz és az elefántcsonttoronyba zárt, sokszor érthetetlen, elvont. Zongoraművész vagyok, de ma olyan zenét szeretnék átadni a nagyközönségnek, melyben nincsenek éles műfaji határok. Megtalálhatók benne a klasszikus értékek és a mai kor stílusjegyei is. Egyfajta kettősség belőlem is árad, egyszerre él bennem porcelánlélek és boszorkány. / de csak ami a virtuozitást illeti /. Csak az a lényeg, hogy lássuk a színeket, felfedezzük fantáziánkat, hogy képesek vagyunk egy-egy dallamnál tényleg látni a vulkánból kitörő lávát, a nyüzsgő latin forgatagot vagy éppen egy ír kisfaluban átélni a halászfiú legendáját. Egyik lelkiállapotból a másikba jutunk, olyan, mintha hullámvasúton ülnénk, száguldunk fel, s alá, érezzük, hogy létezünk.

Célom egy olyan Zongorabolygó bemutatása, ahová kortól, nemtől, felekezettől, bőrszíntől függetlenül repíthetem a közönséget. A zenei élményen túl hangsúlyozzuk a színpadi látvány egyediségét is, így zenéimhez készítettünk videoklipeket és egy különleges vizuális világot mutatunk be a nagy LED-falakon, amik erősítik a zene dinamikáját, hangulatát.

Hol mindenütt koncerteztél már a nagyvilágban?

Európában egy-két országot kivéve mindenütt játszottam és Amerikában is turnéztam. Nagy megtiszteltetés volt számomra, amikor 2004-ben, az EU csatlakozáskor a volt miniszterelnök felkérésére Brüsszelben játszhattam zenekarommal. Ez nagyon nagy lépésnek számított a Magyar kormány részéről, hiszen általában Bartókkal és Kodállyal nyitnak meg állami rendezvényeket. Ennek szimbolikus hatása volt, megújulás, a régi értékek randevúja a jövővel. Genfben, a Vöröskereszt Világnapján összegyűltek a világ nagy adakozói, a kongói királyi családtól kezdve hercegeken keresztül a nagy államfőkig és bevallom, nagyon meghatódtam, amikor állva tapsoltak a koncertem végén. Párizsban az első sorban ült a volt francia miniszterelnök, aki végig dobolt a lábával, ütötte a ritmust a kezével, s láthatóan önfeledten élvezte a zenémet. Rengeteg élménnyel térek haza minden koncertemről, s a közönség szeretete, ovációja megerősít utamban, fejlődésemben, érzem, hogy szükség van erre a zenei világra. Legutóbb 15 ország produkciója közül esett a választás az én legújabb DVD-mre, a Piano Planetre /Zongorabolygó /, amivel felavattuk Bécsben a Business Eurocenter alapköveit

Izgulsz-e, hogy eltéveszted a játékodat vagy megfeledkezel a kottárol? A kezdetekben nagyobb volt a lámpaláz vagy azt nem lehet kinőni?

A koncertet megelőző napokban nehezen vagyok elviselhető, mert már készülök egy másik szférába, már nem igazán vagyok itt, de még ott sem, így sokszor elfelejtek dolgokat, nem hallok meg mondatokat, és a nyugtalanság beköltözik a testembe. Nagy a felelősség, hiszen közel 20 zenész /mind férfi!! / fogadja el és akarja megvalósítani zenei elképzeléseimet, a próbákon maximálisan beleadják saját egyéniségüket, de elég, ha egy hangosító nincs a helyzet magaslatán vagy zárlatos lesz egy kábel és már rosszul szól a koncert Közvetlenül a koncertek előtt szeretek egyedül lenni, magamba fordulni, és összpontosítani minden energiámra. A legrosszabb az a pár lépés, amíg kiérek a zongorához. A lámpalázat biztos ki lehet nőni, de nem örülnék, ha így lenne, mert az már egyenlő volna a futószalag elmélettel, kell a drukk, kell az izgalom, nem jó, ha túl steril a fej. Minden helyszínnél fontos az első mű. Nagy szabadtéri koncerteken elementáris, virtuóz zenével indítok, a dinamikus ritmusok felszabadítják a hétköznap elcsigázódott testet-lelket, színházakban és karácsonykor finomabb, líraibb zenével nyitunk, hogy legyen idő az átszellemülésre. De legyen így vagy úgy, az első percekben fel kell építenem egy hidat a közönség felé, nem szeretek hűvös, távolságtartó lenni, én minden alkalommal lemeztelenítem a lelkem, s átnyújtom a hallgatóságnak. Mesélek nekik életemből, a különféle műveim születéséről, anekdotázom a nagy szerzőkről, s e közben olyanok leszünk, mint egy igazi nagy olasz família.

Milyen lesz az idei év: mit tervezel, hol lesznek koncertjeid? Tervezel-e kifejezetten ijfúságnak szánt koncertet, vagy volt már korábban alkalmad megismertetni a zenédet a fiatalokkal?

A tavalyi évem elképesztően gazdag volt, hiszen minden elképzelésem, tervem megvalósult. Megszületett az első DVD-m, mely a legideálisabb studio körülmények között fogant, számtalan kamera és a legkorszerűbb fény- és hangtechnika használatával. Mérföldkő az életemben, egyszeri, megismételhetetlen esemény. A legnépszerűbb szerzemények mellett saját művek is megtalálhatók a Zongorabolygón / Piano Planet /és hogy ne csak képi élményben legyen részük a zenerajongóknak, még egy CD-t is készítettünk az eddigi 4 lemezem, számomra legkedvesebbekből, de újra átírva, újra hangszerelve. Tavaly ősszel debütáltam a Művészetek Palotájában, utána pedig a szokásos országos turné következett. Karácsonykor az Operettszínházban köszöntöttük az ünnepet. Idén az új lemez gondolatával kacérkodom, de az biztos, hogy csak 2008-ban jelenik meg, mert egy album elkészülési ideje közel annyi idő, mint egy kisgyermek megszületése. Idén is turnézunk, s most a legfontosabb szempont, hogy a nagy külföldi fesztiválokon fellépjünk. Koreában megjelentek a lemezeim, s egy novellas tv sorozat főcímdala lett a Halászfiú legendája című szerzeményem, így elképzelhető, hogy ott is lesznek koncertek. Egyébként nagyon sok fiatal jár a koncertjeimre, egészen 2 éves kortól kezdve, hiszen látják, s hallják, hogy zongorázni másképp is lehet. A latinos, kubai életérzéssel teli művek, vagy a Pink Floyd-os rockos hangvételűek vagy épp a filmzene stílusúak elindítják az ő fantáziájukat is és lehet példaértékű is számukra.

Nehéz lehet összeegyeztetni az állandó koncertezést a gyermekneveléssel, családdal. Neked sikerül?

Nagyon nehéz! Ha nem lenne két fantasztikus nagymama, nem is sikerülne. Annak idején, családalapítás előtt nagy volt a szám, mert azt mondtam, hogy jöjjön a kisbaba, majd megetetem a színfalak mögött, majd próbák alatt a kertben tologatja a portás néni, ha repülni kell, majd repül velünk. Hát ez nem jött össze, így Kristóf születésétől másfél évig, amíg belőlem táplálkozott, nem léptem fel, s nem utaztam sehova, csak dolgoztam az első lemezemen, s amikor este lefektettem, rohantam a stúdióba, s reggel az első etetésre már újra otthon voltam. Kiélveztem minden pillanatát az anyaságnak, s azt hiszem, ez meg is látszik az én kis Őszibarackmanómon. Egy örökké mosolygó, jó humorú, áldott jó természetű kisfiú, stabil, kiegyensúlyozott és rendkívül türelmes minden helyzetben. Mi nem éjszakáztunk, nem szenvedtünk gyermeksírástól, s nem láttunk toporzékoló, cukrot, nyalókát követelő gyermeket. Nagyon össze vagyunk nőve, mi így hármasban, mi vagyunk a márciusi ifjak, hiszen mindhárman akkor születtünk. Kerülöm a nevelés szót minden helyzetben, szeretettel, s jó példával ismertetünk meg mindent. Nem tiltunk, nem verünk, nem zsarolunk, csak szeretünk, s magyarázunk. Boldog vagyok, hogy az édesanyja lehetek Kristófnak.

Mit üzensz a gyermekeknek?

Jó dolog gyermeknek lenni, a legjobb a világon. Használjátok ki, amíg lehet, hogy gondtalanul, drága szüleitek szeretetében élhettek, vigyázó tekintetek és ölelő karok között. Szeressétek a szüleiteket, hiszen ők a ti isteneitek, akik akartak benneteket, s akik utatokra indítanak majd. Nem mondom, hogy éjjel-nappal tanuljatok, mert akkor hol marad a játék, de fontos, hogy mindent megismerjetek, hogy meglássátok , milyen a világ, s hogyan kell benne élni. Sportoljatok, hogy edzettek, energiaval teli emberkék legyetek! Vigyázzatok z állatokra, madarakra, a természetre, hiszen, ha elpusztul, mi is odaveszünk! Nevessetek nagyokat, szeressétek társaitokat és ne feledjétek: Jó gyereknek lenni! Ne akarjatok gyorsan felnőni!

Válasz